Gyulai kolbásztöltés - 2/2
gergő - Január 20, 2005
(...folytatás)
Maria Bellucci egy rövid frissítő kóla után természetesen rendelkezésünkre áll, előbb rövid interjút készítünk vele, majd megindulunk, hogy a medence mellett ánuszba próbáljon két helyes kis eszközt, melyek épp erre valók. Az egyik egy "anal plug", vagyis dugó, amit egyszerűen fel kell tolni a rózsába, majd dugás közben az élvezés előtt már előzetesen kitapasztalt, lefinomított sebességgel kivenni, kirántani, kinek mi. Ettől állítólag szétcsúsznak a csajok, pontosan úgy, mintha egy jégkockát tennénk be nekik, ami ott szépen elolvad. A második eszköz, ami Maria popsijába került, egy olyan kékeslila gyöngysor volt, ami műanyag rúdra van ráöntve, roppant stabil szerkezetet alkotva. Eljárás ezzel is ugyanaz, mint a dugóval: toljuk be a csajnak, aztán szépen húzogassuk ki a rózsából ilyen-olyan sebességgel, mondjuk a farkunkkal a szájában.
Eljött az ideje ráfigyelni Mike Foster szettjére is, ahol Dora Venter már teljes harci díszben várta a penetrációt és az oboalecke nyújtáshoz végzett nyelvgyakorlatokat. Gyorsan végigfotóztuk ezt is, és bizony jócskán estébe hajlott az idő, mire mindennel elkészültünk, úgyhogy fáradtan bedobtunk néhány sört a bárban, villáztuk a marhapörköltet és elvertünk néhány ezrest a kaszinó rulettgépében. Közben ki is nyitott a night club, úgyhogy lementünk fütyülős barackot inni a csajokkal és a producerekkel, majd Leslie Taylornak segítettünk fotózni az eseményeket.
Másnap elkísértük a csajokat Békéscsabára, ahol a helyi szexshopban várták a rajongókat. Az érdeklődés elég langyos volt, így kollektíven átvándoroltunk a szomszédos plázába, ahol ebédeltünk egy rövidnek indulót, ám végül elhúzódót. Mike vitte a szót sokáig, Las Vegas-i élményeiről számolt be két fogás (nem cicifogás!) között. A csajok lent közben rendületlenül dedikáltak, Dóri villantott a boltban egy cicit, felhúzta egy rajongó focimezét is (ó, ha focimez lehetnék!), aztán indulás vissza a bárba, mert estefelé kezdetét vette az igazán VIP program. A csajok rendre lenyomták showműsoraikat a közönségnek, aztán dínom-dánom, sörök, koktélok, tömény szeszek röpködtek a levegőben hajnalig.
Letöltés egy zipben: mm_gyula_2.zip (25 MB)
|